Fúvó lakkozás lakkszórás

 A nitrolakkokat általában elporlasztva visszük fel a felületre. A porlasztó-berendezés kompresszorból, levegőtisztítóból, pisztolyból és a hozzátartozó gumicsőből áll. A fúvó lakkozó berendezéshez tartozik még a fúvókabin, amelyben a lakkozandó tárgyat felállítjuk, és ahonnan a keletkezett oldószer- és hígítógőzöket elszívjuk.

  A kompresszor a levegőt szűrőn keresztül szívja, és összenyomja a 4...5 MPa-ra. Legjobban a dugattyús kompresszorok váltak be. A kívánt nyomást nyomásszabályozó szeleppel állíthatjuk be, úgyhogy a kompresszor semmi felügyeletet sem igényel. A kompresszorok olajozása automatikus. A kompresszor felállításakor arra kell vigyázni, hogy ne szívjon hideg levegőt.

A levegő a kompresszorból a légtisztítóba jut, ebben a víz, olaj és más tisztátlanságok leülepednek. Ezeket időnként a légtisztító fenekén, levő csapon keresztül le kell engedni. A légtisztítóban levő gyapotbetétet hosszabb használat után ki kell cserélni. A levegő nyomását az elporlasztandó lakk hígfolyóssága szerint állítjuk be, minél vastagabb a lakk, annál nagyobb nyomás szükséges. Általában 2...3 MPa-lal dolgozunk. Szórógitt és sűrű zománclakk elporlasztásához 3...4 MPa szükséges.

A kompresszor által termelt sűrített levegőt gumicsövön keresztül vezetjük a pisztolyba. A pisztoly részei: a porlasztófúvóka, a szelep és a lakktartály. Minden pisztollyal kerek és lapos sugárban is fújhatunk. A kétfajta sugár fúvókacsere nélkül beállítható. Kisebb tárgyakat kerek, nagyobb felületeket lapos sugárral fújunk.

A fúvóka nagysága a felület nagyságához és a lakk sűrűségéhez igazodik; 0,8...6 mm átmérőjű (többnyire 1,5...2,5 mm átmérőjű). Nagy felületek befújásához és sűrű lakk esetén széles fúvókát használjunk.

Használat után a pisztolyt erre a célra alkalmas tisztítófolyadékkal, ennek hiányában, hígítóval többször át kell öblíteni.

Fontos a fúvóhelyiség helyes hőmérséklete. Lehetőleg melegnek és száraznak kell lennie (18.. .20 °C). Ha a levegő nedves, akkor a lakkhoz néhány százalék magas forráspontú oldóanyagot kell adni.

Mivel a lakk gyorsan forró oldóanyagai hamar elpárolognak, erős lehűlés következik, amelyet még növel a sűrített levegő kiterjedése következtében való lehűlés is. A helyiség hőmérséklete ezáltal csökken. A hőmérsékletet csökkenti az elszívás is, mert kiviszi a meleg levegő egy részét és helyette friss levegő áramlik be.

Elszívásra feltétlenül szükség van, mert egyrészt az oldószerek és a hígító gőzei nagyon egészségtelenek, másrészt a levegővel robbanó keveréket alkotnak. Fúvó lakkozó helyiségben nem lehet nyílt láng, el kell kerülni, továbbá minden szikrázást is, ezért a kapcsolót és a villamosmotort — amennyiben az egyenáramú — a lakkozó- helyiségen kívül kell felállítani.

A fúvó lakkozó helyiség fűtésére kályhafűtés nem alkalmas, mert egyrészt veszélyes, másrészt az elszívó lehetetlenné teszi a kályha működését.

  Vastagabb lakkréteget nem tudunk egy fú- vásra felvinni, hanem legalább 2...3 rétegben vigyük azt fel. Célszerű alapnak más lakkot használni, mint fedőlakknak.

Az alaplakknak olyannak kell lennie, hogy jól tapadjon és tömítsen, a fedőlakk, pedig jól ellenálló fedést adjon. A fedőlakk ezért kevesebb gyantát és több cellulóz-nitrátot tartalmaz. Általában csak egyféle lakkot használnak alapnak és fedőnek, de a jobb tapadás érdekében alapozáskor hígítják.

Mindig az elszívólevegő irányában kell dolgozni, különben a lakk-köd a már befúvott felületrészre leülepedik, amitől az durva, bágyadt fényű vagy csíkos lesz. A pisztolyt a munkadarabtól 15...25 cm-re tartsuk, ez függ a fúvókától, levegőnyomástól és a lakksűrűségtől. Ha a lakk durván szárad fel, akkora pisztoly távolsága túl nagy volt, ha elfutásra és hullámképzésre hajlamos, akkor a távolság túl kicsi volt.

Ha a felület narancshéjszerű, ennek a következő okai lehetnek: túl nagy a nyomás, túl sűrű a lakk, a pisztolyt túl hosszú ideig tartottuk egy helyre. A felület narancsosságát híg lakk ráfújásával tüntethetjük el. A legjobb bevonatot úgy nyerjük, ha a hígított lakkot többször visszük fel, és közben elegendő szárítási szünetet tartunk. Kisebb igények esetén csak egyszer fúvunk, de akkor legalább keresztben is.

Az első lakkréteg szárítása után a durva egyenetlenségeket szílőpengével lehúzzuk, utána csiszolunk. Ha javítás szükséges, azt most végezzük kis ecsettel, erős hígítással.

  Fúvó zománcozás.

 Ha a fafelületet át nem tetsző zománclakkal akarjuk befújni, akkor azt először jól tapadó festékkel kell alapozni. Ezt rendesen ecsettel visszük fel. A munka további menete a következő:

  1. gittelés spatulyával;

  2. csiszolás;

  3. szóró gittelés;

  4. csiszolás;

  5. zománclakkozás;

  6. kifényezés.

  Fúvó zománcozáskor egy lakkréteg általában nem elegendő, mert nem fed kellőképpen. 2...3 zománcréteget kell felvinni, és az egyes rétegek között csiszolni kell vízálló papírral.

  Ha az utolsó zománcréteg is megszárad, és azt megcsiszoltuk, akkor először polírpasztával, majd polírvízzel kifényezzük. Szokása kifényezés helyett színtelen lakkréteggel átfújni a felületet.

Az elmondottak főleg nagy sík felületek lefújására vonatkoznak. Faragott, díszített felületeket is kezelhetünk fúvó lakkozással, de itt értelemszerűen a felülethez alkalmazkodó eljárást kell keresni. A kereskedelemben már kaphatók olyan kis méretű lakkszóró (festékszóró) berendezések,  amelyek használata megkönnyíti az anyagfelhordás műveletét. Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy a szellőzésről, elszívásról, a friss levegő pótlásáról és főleg a tűzvédelemről és az elektromos érintésvédelemről nem szabad megfeledkezni!