Kispál Sándor Bútorasztalos Mester
             Üdvözlöm önt, weboldalam látogatói között.

Régi fafelületek felfényezése házilag


Bútorrestaurálás házilag

Megütődött benyomott bútorfelület javítása.

Először is minden benyomott részt fel kell gőzölni.
E célból a benyomott részre nedves rongyot teszünk, erre pedig felmelegített vasat szorítunk. Ezután a hiányzó és laza furnérdarabokat pótoljuk és felenyvezzük, a fényezést akadályozó részeket eltávolítjuk. Ha a felület fénye még elég jó állapotban van, akkor most csiszolunk, éspedig úgy, hogy a felületet olajjal bedörzsöljük, habkőport szórunk rá, és parafával vagy filcdarabbal csiszoljuk. Le kell csiszolni a sok éven át rárakódott port, mindaddig, míg a tiszta felület ismét előtűnik.


Az alapréteget lehetőleg meg kell tartani.

A csiszolatot ronggyal és fűrészporral eltávolítjuk, ha a felület esetleg nedves, szárítjuk, utána polírozzuk.

Először a felületet tiszta spiritusszal és habkőporral jól átdolgozzuk. Ezután gyenge politúrral tovább fényezzük. A tovább fényezéskor ajánlatos a politúrhoz festőanyagot adni (pl. sárkányvért, fukszint), hogy tüzesebb és élénkebb legyen.


Ha a felület erősen sérült, az egész bevonatot le kell húzni, és a bútort újra kell fényezni.

  Ha a szín tónusát fényezés közben akarjuk változtatni, akkor a politúrt meg kell festeni alkoholban oldódó kátrányfestékkel. A végső lefedést okvetlenül festetlen politúrral kell végezni.


  Jobb halványan festeni a politúrt, és többször áthúzni vele a felületet, így nem lesz csíkos. A politúr festésének hátránya, hogy napfény hatására hamar kifakul.


Feketére fényezett felületet úgy készítünk, hogy azt feketére pácoljuk, majd feketére festett politúrral alapozzuk és fedjük.


 

Lakkfényező eljárás.

Ez tulajdonképpen "a lakkozás és politúrozás kombinálása. Két részből áll, a lakkal való alapozásból és a politúrral való kifényezésből. A lakkalap lehet olajlakk, többnyire azonban cellulóz-nitrát-lakk, amelyet ecsettel vagy szórva viszünk fel. A politúr sellak vagy kombinált sellak—cellulóz-nitrát politúr, és ezt labdával visszük fel. Olajlakkra csak akkor lehet ráfényezni, ha az sovány. A lakkfényező eljárás menete a következő:

1. pórustömítés;
2. csiszolás;
3. lakkozás;
4. csiszolás;
5. fényezés labdával;
6. kifényezés.

  A pórusokat olajos vagy cellulóz-nitrát pórustömítőkkel tömítjük, utána szárazon csiszoljuk. A nitrolakkot a szokásos módon fújjuk. Általában 2...3 réteget viszünk fel, közben mindig szárítunk.


Ecsettel is fel lehet vinni a nitrolakkot ha az az alacsony hőmérsékleten oldóanyagokon kívül nagyobb mennyiségű magasabb hőmérsékleten párolgó oldóanyagot (pl. etil-alkoholt) is tartalmaz.


A nitrolakkot széles, hosszú hajecsettel egyenletesen, gyorsan visszük fel. Eloszlatásra (mint az olajlakkoknál) nagyobb felületeken már nemigen jut idő. Ha a felületen ecsetvonások mutatkoznak, akkor azt hígítóval gyorsan áthúzzuk. Az ecsettel való nitrolakkozás előnye, hogy nem igényel berendezést, és lényegesen kevesebb lakk kell hozzá, mint a fúváshoz.


A lakkréteget csiszolhatjuk szárazon és nedvesen. A száraz csiszolás előnye, hogy a felület utána rögtön tovább munkálható; hátránya, hogy a csiszolópapír hamar teleragad, és a felületet ekkor könnyen megsérti. Éppen ezért többnyire nedvesen csiszoljunk, vízálló papírral.

Csiszolhatunk vízzel, olajjal, lakkbenzinnel, petróleummal. A víz a legkevésbé jó, mert a lakkrétegen keresztül behatol a fába.


  A labdával való fényezésre használhatunk gyorspolitúrt, amely sellakon kívül alkoholban oldódó cellulóz-nitrát-lakkot is tartalmaz. Kifényezésre legjobb a benzoepolitúr.


  Politúrlakk. Az olyan felületeket, amelyeket labdával nem tudunk fényezni, politúrlakkal fényezzük. Ezt használjuk akkor, ha valamilyen okból vastagabb bevonatot akarunk felvinni a fára.

  A politúrlakk viaszmentes lakk, amelynek összetétele pl.: kb. 21 rész világos manillakopál + 12 rész halványított sellak + 0,3 rész lenolajfirnisz + 66 rész denaturált szesz.

  A politúrlakkot puha ecsettel visszük fel. A lakkozott felületet száradás után olajban elkevert tripolifölddel csiszoljuk, végül polírvizzel felfényezzük. Jobb, ha egymás után két lakkréteget viszünk fel, és közben habkőporral csiszolunk.