Még egy szót ... A hitről... !
Zúgnak a gépek, recseg a fűrész, dolgozik a gyalu, kalapács, tevékenykedik az ember kézzel, ésszel..... Ez a munka!
A gépek azonban megállnak, a szerszámokat is leteszik. Az ember pedig letörli gyöngyöző homlokát, megpihenteti fáradt kezeit, tagjait. Az ész azonban nem pihen meg most sem, hanem kitekint két csillogó ablakán -- a két szemén át -- a nagy világba és látja ezt a hatalmas teremtett világot, amely itt áll mindenki előtt. A vizsgálódó ész tudomást vesz a nagy rendről, amely a világban uralkodik. Magától nyílik szóra az ajak és kérdi: Ki az, aki mindezt megalkotta? Ki az a végtelen bölcsesség, amely mindezt így elrendezte? Magától adódik a felelet: Isten! Meghajtom tehát fejemet munkám végeztével, hiszen hiszek az Istenben!
Sok verejték lepereg, amíg a munka a végéhez érkezik. Sok
gond gyötri az embert, amíg a tervek testet öltenek, valósággá válnak. De a sok
fáradság, gond, aggodalom meghozza-e biztosan az eredményt? Ha így volna, akkor
nem járkálnának sokan lehorgasztott fejjel, akkor nem találkoznánk iparosokkal,
akik öreg korukra kegyelemkenyérre jutnak. De miért is van ez így? A munka
elkísérte őket végig az életen, de elmaradt az áldás! Miért? Mert sohasem
kérték! Épen ezért összeteszem én a két munkás kezem; megmozdul az ajkam:
Miatyánk, ki vagy a mennyekben...!
Mert emberé a munka, Istené az áldás!
Istent nem lehet, de nem is akarom elkerülni, sőt inkább keresem a hozzá vezető utat. Mi mutatja ezt? Az én vallásom! Épen ezért nemcsak a munkám végzem pontosan, hanem azokat a kötelességeket is, amit a vallásom reám ró. Aki megfeledkezik Istenről, arról is megfeledkezik az Isten. Aki Istennel nem törődik, elhibázta legfőbb célját és kétségbeesve fogja belátni, hogy nem találja a boldogságot itt a földön és nem remélheti a halál után sem.
Aki megismeri Istent és a vallása szerint járja a Hozzá vezető utat, így igyekszik állandóan jót cselekedni, az istenfélő, vallásos, erkölcsös ember.
Az istenfélő ember boldog ember! Boldog már itt a földön, hiszen tudja, hogy mellette a végtelen jósággá. Isten áll, aki törődik vele és át fogja segíteni minden bajon. A vallásos ember tudja azt, hogy minden szenvedése, nélkülözése, amelyet békességes türelemmel elvisel, az mind fel van jegyezve számára érdem gyanánt és jutalom jár érte már itt a földön is, de minden bizonnyal az örök hazában.