A legelső Felületkezelő anyag amit
használtam a nitrólakk volt. azóta is használom, bár egyre
ritkábban, ugyanis megismertem a korlátait. Minőségileg sokkal jobb
tulajdonsággal rendelkező lakkokat ismertem meg az évek alatt. Miért,
használom mégis a nitrólakkot, mert nagyon egyszerű a használata,
gyorsan szárad, egyszerű felkenni. Viszont a nitrólakknál is ,
tapasztalható, az a technológiai lemaradás, amit a szakemberek, a II.
Világháború óta éreznek. A barkácsáruházak polcain, csak egyfajta
nitrólakkot árulnak, azt is úgy, hogy parkettaalapozó. Azt az
információt terjesztik, hogy eu. szabvány miatt nem gyártják a nitró
lakkot. Külföldi gyártóktól eközben, széles választékban be lehet
szerezni, olcsóbban mint a magyar gyártásút.
Nem óhajton látogatóimat filozófiálásommal terhelni ( bár egy mesternek,
a dolgok mögé kell látni, nem szabad elhinni az első információt, mert
az tévútra vezeti a szakembert).
Azért tartom ezen ismeretek tudását fontosnak, mert amikor, egy
felületkezelő anyagot szeretnénk beszerezni, s az eladó azt mondja:
sajnos megszünt, a gyártása, mert...; Akkor mindenkinek meg keresni azt
a helyet ahol az adott anyag beszerezhető, vagy amivel helyettesíthető.
A jobb oldali oszlopban felsorolok, néhány általam látogatott
(nagyrabecsült) beszerzési helyet.
Oldó- és hígítószerek
Alifás szénhidrogének
Aromás szénhidrogének
Alkoholok
Észterek
Ketonok
Gyári keverékhígítók, és Oldószer keverékek
Lágyítók, szárítók
A filmképző anyagok oldására használt oldószerek szerves vegyületek,
amelyek a különböző filmképzőket úgy oldják fel, hogy nem lépnek velük
vegyi reakcióba. Nagyon fontos, hogy párolgási sebességük a filmképzők
felvitelénél alkalmazott gyártástechnológiával megfeleljen. Túl gyors
párolgás a kezelt felületeket annyira lehűti, hogy azon a vízgőz
lecsapódik, ami a filmképző kifehéredését okozza. Ha viszont a párolgás
túl lassú, akkor a film száradása igen hosszadalmas.
A hígítószerek önmagukban nem oldják a filmképzö anyagokat, de oldataik
hígítására felhasználhatók.
Az oldó- és hígítószerek általában tűzveszélyesek és gőzeik mérgezőek.
Az ismertebb oldó- és hígítószerek egyes anyagoknál, mint oldószer, más
termékeknél, pedig mint hígítószer használható.
A faiparban használatos oldó- és hígítószerek a következők:
Nyílt láncú szerves vegyületek.
benzin;
Lakkbenzin. Víztiszta, színtelen, benzinre emlékeztető szagú folyadék.
Jól oldja a különböző olajokat, kencéket és egyes lakkokat.
Tűzveszélyes, egészségre ártalmas anyag.
petróleum a hőre keményedő lakkok hígítószere.
Terpentin. Sárga színű, jellegzetes szagú folyadék, jól oldja az
olajokat, viaszokat és egyes gyantákat. Gyúlékony, tűzveszélyes anyag.
Zártláncú szénhidrogének benzol származékok.
mindent oldanak, de rendkívül veszélyes anyagok. Hatásfokuk a bennük
található benzol mennyiségével arányos.
Benzol. Víztiszta, színtelen, kellemes aromás szagú folyadék. Vízzel
nem, de alkohollal, éterrel minden arányban keveredik. Kitűnően oldja a
zsírokat, olajokat, gyantákat és a legtöbb lakkot. Tűzveszélyes,
egészségre ártalmas oldószer.
Toluol. Benzolra emlékeztető, de kellemetlenebb szagú, színtelen
folyadék. Lakk oldószer keverékben kerül felhasználásra. Tűzveszélyes,
kevésbé mérgező, mint a benzol.
xilol;
tetralin és dekalin;
Széntetraklorid. Színtelen, édeskés émelyítő szagú nehéz fajsúlyú
folyadék. Vízben oldhatatlan, alkoholban elegyedik. Kitűnően oldja a
zsírokat, egyes gyantákat és lakkokat. Nem gyúlékony és gőzei sem azok.
Az egészségre erősen ártalmas, ezért elővigyázatosan kell használni.
Metilalkohol (faszesz). Víztiszta, színtelen folyadék. Vízzel, más
alkohollal minden arányban elegyedik. Igen mérgező. A szervezetbe jutva
kis mennyiségben, vakságot, nagyobb mennyiségben halált okoz. Jó
oldószer, azonban éppen mérgező tulajdonsága miatt csak elvétve
használják. Tűzveszélyes anyag.
Etilalkohol. Víztiszta, színtelen folyadék. Az összes természetes
gyantákat és éterikus olajokat jól oldja. Tűzveszélyes.
Butilalkohol. (Butanol.) Színtelen, átlátszó, kellemetlen szagú
folyadék. Vízzel nem elegyedik minden arányban. A cellulóz nitrát
alapanyagú lakkok kitűnő oldószere. Tűzveszélyes, egészségre ártalmas
anyag.
Denaturált szesz. Az ipari etilalkoholnak denaturáló anyagokkal
(piridin, fa- szesz) élvezeti célokra alkalmatlanná tett keveréke.
Színe: víztiszta, átlátszó, legfeljebb gyengén színeződött. Jellegzetes
szagát a denaturáló anyag okozza. Felhasználható, mint a sellak és sok
műgyanta oldószere, továbbá különböző cellulózlakkok hígítószereként.
Gőzei huzamosabb ideig tartó belélegzéskor bódító hatásúak. A
bőrfelületeket szárítja, ekcémát okozhat. Tűzveszélyes és az egészségre
ártalmas.
Etil acetát. Színtelen, illékony, kellemes frissítő szagú folyadék.
Kiváló oldószer, nemes oldószernek is nevezik, de magas ára miatt
önmagában ritkán használják. Főleg a cellulózalapú lakkok oldószereként
kerül felhasználásra. Tűzveszélyes, egészségre ártalmas folyadék.
Amilacetát. Színtelen, kellemes szagú folyadék. Nemes oldószer. Főleg
cellulózalapú lakkok oldószere. Tűzveszélyes, egészségre ártalmas anyag.
Aceton. Színtelen, aromás szagú, gyorsan párolgó, csípős ízű folyadék.
Vízzel, alkohollal korlátlanul elegyedik, gyanták, olajok, cellulózalapú
lakkok oldószere. Tűzveszélyei és az egészségre ártalmas.
Ciklohexanon, Gyengén sárgás, jellegzetes aceton szagú, lassan párolgó
oldószer.
Jó oldószere a cellulózalapú lakkoknak, a gyantáknak és az olajoknak.
Kis mennyiségben alkalmazva megakadályozza a nitrolakkok kifehéredését.
Tűzveszélyes.
Különböző felhasználási célokra megfelelően összeállított oldószerkeverékeket hoznak forgalomba. Ezek közül hazai viszonylatban a „Mavesol" típusú oldószerkeverékek a legjelentősebbek. Ilyenek pl. az „S" oldó és a nitrohígító.
Általános nitrohígító (gyors)
nagy tisztaságú hígító, és nitrocellulóz és NC kombinációs lakkok
hígítására alkalmas 20-22 C-fokig.
| Propil- alkohol | 30 | - | 50 | % | |
| Aceton | 5 | - | 10 | % | |
| Etilacetát | 10 | - | 20 | % | |
| Toluol | 30 | - | 50 | % |
Cell. Speciál - gazdaságos nitrohígító
Speciál alacsony tisztaságú gazdaságos hígító. NC anyagok hígításához,
szórással történő felhordás esetén alacsony környezeti hőmérséklet
mellett.
| Etilacetát | 10 | - | 20 | % | |
| Toluol | 50 | - | 75 | % | |
| n- Butil- acetát | 5 | - | 10 | % | |
| 1- Butanol | 5 | - | 10 | % | |
| Izobutil- acetát | 5 | - | 10 | % |
S-oldó
Az S-oldó kifejezetten festékek eltávolítására alkalmas agresszív
maratóanyag. Felületkezelő anyagok hígítására nem alkalmas.
Nitrohígító extra
|
Toluol |
22 | - | 50 | % | |
|
Butil- acetát |
22 | - | 36 | % | |
|
aceton |
28 | - | 42 | % |
Body 700 Festék eltávolító szer
Az opalizáló viszkózus folyadékot vigyük föl a felületre, majd legalább
1 órán keresztül hagyjuk hatni, hogy az eltávolítandó réteget jól
feloldhassa.
|
Cellulóz bázisú, klórozott
szénhidrogén, alifás alkohol és |
Supralux Gemini hígító
|
|
főként alifás észtert, valamint aromás szénhidrogéneket tartalmaz |
Supralux H-400 észter hígító
Észter hígító
Nitro hígító helyett használva a festék lassabban szárad
Univerzális parkettlakkhígító
Aromás szénhidrogének, acetátok és alkoholok keveréke.
Lakkbenzin hígító
Kencék, olajfestékek, levegőn száradó alkidgyanta kötőanyagú festékek és
lakkok hígítására alkalmas.
|
White Spirit max.80%, izopropilalkohol min. 20% |
A lágyítók általában kis molekulasúlyú, meghatározott összetételű
szerves vegyületek, vagy nem száradó növényi olajok, esetleg gyanták.
Különböző filmképzőkhöz adagolva, a felületeken kialakult filmréteget
rugalmasabbá teszik. A faiparban használt lágyítóknak főleg a
cellulózalapú lakkoknál van jelentőségük. A lágyítónak jól
összeférhetőnek kell lennie a filmképzővel és oldószerével, a felületre
felvitt film réteget tartósan rugalmassá és ellenállóvá keli tennie.
Fontosabb lágyítószerek:
Dibutilftalát. Színtelen és szagtalan, semleges, vízben gyakorlatilag
oldhatatlan, az összes oldószerekben jól oldódik, más lágyítókkal jól
elegyedő folyadék.
Trifenilfoszfát. Fehér, kristályos, szagtalan anyag. Szeszes
oldószerekben jól oldódik, vízben oldhatatlan. A cellulóznitrátot jól
lágyítja.
Tri-krezolitfoszfát. Színtelen, szagtalan olajszerű folyadék. Vízben
gyakorlatilag nem oldódik.
Kámfor. A legrégebben használt lágyító. Jellegzetes szagú, fehér
kristályos anyag. Vízben oldhatatlan. A cellulóz nitrátot jól lágyítja.
Ha érdemesnek találja a honlapunkat, mások érdeklődésére, kérjük a plusz gombbal jelezze.
Köszönjük!
Megosztás Twitter-en Tweet
Faipari Vállalkozás
Faipari
lakkok, fetékek, Auró termékek, javító filctollak, keményviaszok stb.
Kálmán faip. KFT >>>
Sellakpolitúrozás, restaurálás anyagai. Viaszok, festékpigmentek, aranyozás
ksellékei.
Szépmesterségek
>>>
A legjobb minőségű széleskörű alanyagválaszték asztalosok, faipari cégek
részére.
Milesi >>>