A sellakpolitúrozás a nemes antik

 bútorok klasszikus felületkezelése

Az általánosan használt munkafolyamatot francia asztalosmesterek fejlesztették ki. Mindíg a rongylabdával fényesre polírozott felületet értjük alatta, ugyanis a szórással, ecseteléssel felhordott filmréteget szeszlakkozásnak nevezzük

A politúrozás az olasz poli: csiszolt, fényesített szóból ered, magyarul dörzsölő lakkozást jelent.
 

A sellakpolitúrozás fénykora az 1800-as években volt. Ekkorra tökéletesítették a sellakpolitúrozás technológiáját, folyamatát. Korábban, csak viaszolták, olajozták, és szeszlakkal kezelték a fa felületét, ami megfelelelt, a kor fejlettségi szintjének, vagyis korszerű eljárás volt.

A középkorban felfedezett "japán laklozást" szerették volna utánozni, az európai szakemberek. A magasfényre polírozott keményviasz, a munkafolyamat végére  igaz, hogy vízálló, de nem elég ellenálló mechanikai behatásokkal szemben. Az oldószerben, főleg alkoholban oldott gyanták, jobb minőségű felületet adtak.

Az 1500-as években kereskedők, indiából hoztak be európába állati eredetű gyantát. Amelyet alkoholban oldva lakkozásra lehetett használni. Európai asztalosmesterek, a sellakot, viaszokkal, és gyantákkal keverve próbáltak rugalmasabb, keményebb, jobbanterülő, lakkfilmet előállítani.

A következő oldalakon, nemcsak az általam alkalmazott sellakpolitúrozást mutatom be, hanem régi mesterek hagyatékaként ránkmaradt, kidolgozott munkafolyamatokat is.